A TURUL

TU -URÚ -LU = teremt-védelmez-ember = VILÁG TEREMTŐJE ÉS VÉDELMEZŐJE – Forrás: http://turul.aries.hu/
Szent Turul madarunk
A Turul elnevezés tehát tökéletesen hordozza magában azt a tartalmat, amit szimbolizál, azzal a kiegészítéssel, hogy őseink ekkor a teremtett világ alatt a magyarságot és őstörzseit értették.

Összegzésképpen, rendkívül érintőlegesen, az eddigi három tanulmányom alapján is kimondhatjuk tehát, hogy Szent Turul madarunk, több százezer évvel ez előtt,
itt a Kárpát medencében Karácsony = Kerecseny sólyomként,
az újjászülető és felkelő nap szimbólumaként született.

Kivándorló őseinkkel együtt eljutott a világ minden részébe és például a sumer-mahgar eszmerendszerben, megőrizve Napisten mivoltát, új Turul nevét is itt megszerezve, a teremtő és védelmező Jóisten alakját öltötte fel, akit Nimróddal azonosítottak.

Ezáltal a mindenkori teokratikus hatalom jelképévé vált. A nevében fellépő földi hatalom uralkodói nagyságát növelte, jogát az égből valóként eredeztette.

Innen indult, a közben elárjásodott és elsemitásodott akkori civilizált „nyugati” világ rendkívül változatos formájú megjelenésével történő meghódítására, hogy két-három ezer évvel ezelőtt visszatérjen, eredeti alakjában, új névvel és új felruházott hatalmával az igazából soha el nem hagyott szülőföldjére, ahol ma is őshonos, a Kárpát medencébe.

Miben nyilvánul meg a jelkép világmeghódító szerepe?

Járjon nyitott szemmel, és ha kiterjesztett szárnyú valósághű, vagy stilizált jelképet lát, akkor tudja, hogy ezeknek az alapja, eredete és őse mindig a mi
SZENT KARÁCSONY = SZENT KERECSENY = SZENT TURUL MADARUNK.
Aki hazája, nemzete sorsa iránt közömbös, az annak árulója!” (I. Rákóczi Ferenc)
“…A pártoskodás a nemzet megrontója.” (Gróf Széchenyi István)

Jövőnk, csakis a –
PÁRTOK NÉLKÜLI PARLAMENT

– valódi Népképviseleti Országgyűlés létrehozásával lehet!
A pártok csak pártoskodnak, megosztják s nem képviselik a nemzetet!

MAGYAR SORSOT – MAGYAR KÉZBE!
ÉBREDJ MAGYAR!

“Mint templom boltozat úgy feszül a Kárpáti magyar haza felett egy fényes kristály kupola. Egy sugárzó energia mező, arany fény burok, mely befedi a teljes hazát és nemzetet. Megannyi izzó, áttetsző fény-folyókként áramlik az energia benne. Rávetül az anyag világ (3D) valóságára ez a tiszta energia mező (erőtér), és kiszorítja a térből (3D felett) a homályt/ fátylat/ szennyet. Tisztán, torzítatlanul érik el az égi fénytűz hullámai a világunkat.

A fény-boltozatot emberek tartják, élő fényoszlopok.
Ősi lelkek maroknyian.
Szívük sugárzó NapCsillag -ként árasztja ki a fényt magából, aurájuk izzó Napkorong.
Napkoronát viselnek, Turul Nemzettség -beli ősi lelkek.

A haza és a nemzet felett is ott ragyog a Korona, az örvénylő-áramló fény-folyók innen erednek és ide futnak.
A Koronában kristály (ékkő) lüktet, fényszálak futnak belel lentről a MaG(ar) lelkekből, és fényszálak futnak bele fentről.
A Nemzet Egy-Lélek -ként egyesül benne.

A Korona felett Turul madár repül, oltalmazva terjeszti ki szárnyait. Napturul, Fénymadár, ezer és ezer fényszálból szövődik. Tollai ezernyi fénypenge, minden szárnycsapása fényszálak örvénylő kiáramlása. Kettéhasít, felfal minden árnyat/sötétet és magában átlényegíti aranyló fénnyé.

Turul, a Forrás fényének hordozója, a fény-mag-ok hordozója. Turul Nemzettség -béli ősi lelkek, maroknyian, éltetik-táplálják lelkük tüzével fény-táltosukat. Ezer és ezer fényszállal kapcsolódnak élő Turul Táltos Fény Lény -ükhöz.

Turul Nemzettség -béli ősi lelkek, Nimródtól Attilán át Mátyás királyig viselték és működtették a Magyar Koronát, oltalmazták a nemzetet és a hazát.
Ősi lelkek visszatértek, vizet adtak a vízért, lelkeket adtak a lélekért, erőt az erőért.
Helyreállították a Rendet.
Amint fent, úgy lent, amint kint, úgy bent.”

A világ leggyorsabb állata a sólyom!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s